Select Page

Egy kicsit ódzkodtam a pedálos kajakoktól, mivel alapvetően a kajakot evezővel kell hajtani! Legalábbis egészen addig így gondoltam, mígnem két külföldi túrára is elvittem, így közel 10 teljes napot sikerült horgásznom belőle éles, versenykörülmények között, a legkülönfélébb időjárási viszonyokban.

Stabilitás:

Stabil kajakot úgy is lehet csinálni, hogy nincs benne pedálhajtás, csak kellően szélesre kell tervezni. Viszont a víz alatti propeller és az azt tartó kar egy plussz stabilitást eredményez, mivel szinte tőkesúlyként működik. A Jackson FlexDrive propellerkarja ráadásul oldalról elég széles profilú, így lényegesen nagyobb az ilyen irányú közegellenállása, azaz még kevésbé billeg. Gyakorlatilag bármikor kényelmesen felállhatunk benne, minimális billegés mellett. A kisebb hullámok sem okoznak problémát, ha állva akarunk horgászni.

Kényelem:

Az ergonómikus kialakítású állítható háttámlás szék nem újdonság a Jackson háza táján, sőt az alacsony és magas üléspozíció is a legtöbb modellnél alap. A mindkét pozícióban sínen csúsztatható ülés is a CudaHD modell óta létezik. Ami viszont különbség, hogy a CoosaFD modellnél az ülés alapból magasabb ígya magas üléspozícióban szinte karosszékből történő horgászatot tesz lehetővé. Ráadásul ebben a pozícióban a pedál hajtása is optimális. Gyakorlatileg nem is használtam alacsony üléspozícióban, köszönhetően a hihetetlen stabilitásának.

Sebesség:

Na ez egy izgalmas kérdés, mivel sokan azt gondolják, hogy a pedálos kajaknak gyorsabbnak kell lenni, mint az evezősnek. Azt kell hogy mondjam, hogy ezeknek az embereknek igazuk is van, meg nem is. Sima vizen a CoosaFD nem gyorsabb, mint egy jó evezős kajak. A Cuda HD kajakkal 6km/h felett tudok hosszútávon haladni evezővel. Ez nagyjából két kilómétert jelent, ami után meg kell állnom szusszanni egyet. A CoosaHD-val kényelmesen 5km/h körüli sebességre vagyok késpes, viszont ezt 5 kilóméteren keresztül is tudtam tartani pihenés nélkül. Szélben, hullámzásban már teljesen más a helyzet, ott a CoosaFD verhetetlennek bizonyult. Sikerült egész komoly szélben és hullámokban is haladni, horgászni belőle. A 40-50 centis oldalról érkező hullámok meg sem kottyantak neki, minimális sebességcsökkenés volt csak tapasztalható. Erős szembeszélben a CoosaFD is lassabb, mint szélcsendben, de sokkal könnyebb haladni vele, mint az evezős társaival.

Praktikum:

A legjobb dolog a pedálos kajakban, hogy a kezünk gyakorlatilag szabad, miközben pedálozunk. Azt azért ne gondolja senki, hogy nem kell kezelni a kormányt haladás közben, vagy szeles időben. De kell! Viszont sokkal kevesebb időt vesz el, mint felvenni az evezőt, korrigálni, letenni az evezőt, felvenni a botot…. Akkor is sokkal előnyösebb, ha szélben akasztunk halat, és fárasztás közben a szél nem a megfelelő irányba tolja a kajakot. Ebben az esetben is sokkal egyszerűbb a pedállal a helyes pozícióban tartani a kajakot. Ez különösen előjött a svédországi túrán, ahol gyakorlatilag a szigetek oldalának 30 méteres sávját horgásztuk végig, leginkább a szél felőli oldalon (már amikor hajlandó volt fújni). Hallal a merítőben, vagy fárasztás közben is meg tudtam előzni, hogy a partig tolja a kajakot a szél. Nem mellesleg szomjam oltása közben sem kellett kényszerpihenőt tartanom a CoosaFD-nek köszönhetően.

De van még két dolog, ami egyedivé teszi a Jackson CoosaFD kajakot. Az egyik a FlexDrive pedálrendszer sekélyvízi opciója. Ez annyit jelent, hogy a propeller egy karmozdulattal feljebb húzható, így elég 15 centi víz a kajak alatt, hogy haladni tudjunk. Ez igen hasznos volt a hínármezők feletti pecánál. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy sekélyvízi propellerbeállításnál a kajak sebessége csökken, de nincs is szükség száguldásra a legtutibb helyeken. Ettől függetlenül ritkán, de sikerült elkapnom a properrellel egy kis hinarat, amit a felülről nyitható propellerfedélnek köszönhetően, a propellert szállítási pozícióba emelve kényelmesen, pillanatok alatt tudtam eltávolítani.

Felszerelés:

Itt nincsen kompromisszum. A kajak terhelhetőségének köszönhetően gyakorlatilag bármi, és minden IS felszerelhető a kajakra. Velem együtt nagyjából 150 kg “teher” volt a kajakon, ami szinte meg sem látszott a merülésén. A kajakon bárhová nézek, gyárilag felszerelt síneket látok, ahová kamerát, radart, bottartót, telefontartót fel lehet szerelni. A test belseje elöl és hátul is hozzáférhető, így akár oda is lehet pakolni. A hátsó rakodórész is elég nagy, hogy a kedvenc YakAttack BlackPak szereléktartó ládám is elférjen. Az extra magas üléspozíciónak köszönhetően az ülés alá is számos csalisdobozt be lehet rakni.

Összességében azt kell mondanom, hogy a CoosaFD az egyik legjobb választás, ha nagy távolságokat akarunk bejárni, és ha egész napos kajakos pecát tervezünk. Kényelmes, gyors, stabil, szélálló, tökéletes az álló pergetéshez is. Az egyetlen negatívum, amit el tudok mondani, az a kajak súlya, ami az átlagosnál nehezebb, de még mindig kezelhető. Ha mindezt mérlegre teszem, akkor mindenképpen megéri az árát!